Az Eiffel torony Párizs, de talán egész Franciaország jelképe, pedig eredetileg nem annak szánták és nem is ebbe az országba.

Gustave Eiffel, a torony tervezője először az 1888-as barcelonai világkiállítás szervezőinek mutatta be terveit, akik valami nagy szenzációval szerettek volna előállni a már akkor is hatalmas eseménynek ígérkező kiállításra.

Sajnos a szervezők nem támogatták a torony megépítését, mert szerintük az túl drága lett volna és kijelentették azt is, hogy bizony nem is tetszik nekik a torony, nem tudják elképzelni, hogy ez legyen Barcelona látványossága.

Nagy szerencse, hogy Eiffelt ez a visszautasítás nem tántorította el attól, hogy a következő évben a soron következő kiállításnak otthont adó Párizsban próbálkozzon.

Először itt sem fogadták a tervet kitörő lelkesedéssel, művészek egész sora fejezte ki tiltakozását. Köztük volt Charles Gounod, Alexandre Dumas, Guy de Maupassant. Azt mondták kínos lenne egy olyan építményt emelni a város közepén, amit a spanyolok leszavaztak.

A hatalmas acéltorony végül a város vezetőitől kapott szabad utat. Akkoriban számos országban kísérleteztek több száz méter magas épületek megépítésével, de senkinek nem sikerült. Eiffel bebizonyította, hogy mégis lehetséges. Hihetetlen tempóban, napi 12 métert megépítve haladt az építkezés, végül a 300 méter magas torony 26 hónap alatt készült el. 1930-ig ez volt a legmagasabb épület a világon. (Ekkor épült New Yorkban a Chrysler épület (319 m), ami lekörözte.)

Ennek ellenére a tornyot csak átmenetinek szánták, a kiállítás után le akarták bontani. Végül azért maradt meg, meg a kor egyik vívmányának számító távíróhoz a magasban kellett elhelyezni az antennákat, amire a torony kiválóan alkalmas volt. Az l. világháborúban ennek segítségével fogták el a kódolt rádióadásokat.

A tornyot a kiállítás alatt több, mint 2 millió ember látta és azóta is több millióan keresik fel évente Franciaország szimbólumát.