Mit gondoltok, melyik az egyik legnagyobb probléma, melynek következményeivel naponta szembesülünk, mégis csak kevesen képesek tenni is ellene? Ez a túlzásba vitt érzelmi passzivitás, ami sajnos leginkább a nőkre jellemző. A nőknél érzelmileg önhanyagolóbb és méltánytalanul kihasználtabb csoport nemigen létezik. Napjaink rabszolgái ők, akik a lelküket is kiteszik, hogy elnyerjék családjuk tetszését, de a nap végén mégis úgy érzik, mintha átment volna rajtuk az úthenger.

Egyre inkább növekszik azonban azoknak a nőknek a száma, akik nem hajlandók elfogadni ezt az állapotot. Kérem a férfiakat, ne vádoljanak most elfogultsággal, mert nem vagyok az, bár nő vagyok. Férfiak is, nők is lehetnek mások manipulációjának és tapintatlanságának áldozatai és ez pusztán egy dologra vezethető vissza: az érzelmi önhanyagolásra. Ha érdekel a magad és a környezeted boldogsága, ésszerű mértékben ki kell állnod a jogaidért. A legkevesebb, amit megtehetünk magunkért az, ha elutasítjuk az elfogadhatatlan viselkedést.

Állj a sarkadra, visszafogott, de határozott viselkedéssel késztesd környezetedet az együttműködésre. Ez nem önzés, pusztán felvilágosult önérdek. Nem ugyanaz. Az előbbi egészségtelen, az utóbbi egyenesen kötelező.

Ha valaki jót tesz veled, viszonozd ezt hasonló jósággal.

Ha valaki rosszat tesz veled, akkor is tegyél vele jót, de figyelmeztesd, mit tett.

Ha továbbra is árt neked, hiába beszélsz neki, tegyél vele te is valami rosszat, persze csak olyat, ami belefér az erkölcsi normáidba. Ne legyen benned bűntudat, hiszen csak azt a nyelvet alkalmaztad vele szemben, amit meg is ért.

Ne feledd, ha nem gátolod meg a helytelen viselkedést, azzal megerősíted azt. Nem érdemes a végsőkig tűrni és ezzel megjutalmazni a pimaszságot. Ha nem késztetjük az elkövetőt arra, hogy megbánja, amit tett, honnan tudhatná, hogy ezzel nekünk ártott? Ami nekünk egyértelmű, neki korántsem mindig az. Szerintem akkor viselkedünk etikusan, ha megbocsátjuk a rossz viselkedést, de legfeljebb kétszer tűrjük el.